Categories
Gazdaság

Biztonságos székhelyszolgáltatás

Először is, ha szeretnénk biztos kezekben tudni cégünk számára a székhelyszolgáltatás megválasztását, győződjünk meg a jogtiszta működésről.

2020 óta új jogszabályok léptek életbe a székhelyszolgáltatás intézményére vonatkozóan is, ezt azért érdemes kicsit átolvasni, tanulmányozni, és ennek megfelelően megvizsgálni a választani kívánt székhelyszolgáltatót. Jó lenne csak úgy rábízni ezt az egészet kompetens személyekre, ám sajnos manapság már az a tapasztalat, hogy aminek nem járunk alaposan utána, ott később buktatókkal találkozhatunk.

Ezért jobb szemfülesnek lenni, és körbejárni a témát, hiszen hosszútávon fogja meghatározni cégünk működését. A törvényeknek feleltessük meg a székhelyszolgálatót, mérjük fel a törvényi követelmények mentén a cég működését. Amikor székhelyszolgáltatót választunk, fontos, hogy oda-vissza kialakuljon a bizalom. A bizalom azért is alapvető, hiszen a cég életének a legérzékenyebb részét fogja kezelni a szolgáltató, az összes kényes iratot, minden dokumentumot és e-mailt, a hivatalos leveleket, és a székhellyel kapcsolatos munkálatokat. Így akárkire ezt nem lehet bízni. Ha nem alakul ki már az elején a bizalom, az nem jó kezdés.

Továbbá, a székhelyszolgáltatás fog azért is felelni, hogy a hatósági ellenőrzések során megfelelően és hitelesen álljon helyt a megbízó cég képviseletében. Mivel képviselnie kell majd cégünket a NAV előtt és a hivatalos, hatósági helyzetekben, ezért fontos olyan szolgáltatót megbízni, aki valóban jól közvetíti saját hozzáállásunkat, valóban felelősségteljesen kezeli céges iratainkat. Biztonságos szolgáltatóért látogasson el a szekhely.org oldalára, és garantáltan nem fog csalódni!